Idegen

 -Elegem van az életből ! -

Hangzott keserűen a mondat Henitől, amelyre a társaságból valamennyien felkaptuk a fejünket. Majd meglepetten kérdeztük: " Tessék ? Miért ? "

 -Nem bírom tovább a szenvedést, nem bírom, hogy amint felállnék, ismét padlóra küldenek... Én nem bírok így élni.. Apám iszik, anyám pedig egész nap a pasijával van.. miközbe én a koliba pöshedek. NEM BÍROM, BASSZÁTOK MEG, NEM BÍROM TOVÁBB !

Ez volt a válasza, majd elkezdett keresgélni a táskájába, majd elővett egy doboz cigarettát, amit körbekínált.  Mindenki vett ki egy szálat, aztán szépen elszívtuk, közben pedig boroztunk tovább..

-Figyelj! - szólalt meg valaki a kerítésen túlról. Úgy látszik, Ő is végighallgatta az előbbi beszélgetésünket. - én már évek óta idekint élek, se anyám, se apám.

Behívtuk, igyon velünk s folytassa, amit elkezdett. Ő azt felelte, hogy nem kell mesélnie, így is túl sokat mondott már.. ha legközelebb találkozunk folytatja.. Ezzel megköszönt mindent és továbbállt..

-Fáradt vagyok! -mondta Joe- ideje hazamenni.

-Jól van! Pakolunk, aztán megyünk.

Lassan mindenki elindult haza.. én már mentem volna vissza a lakásba, de egyszer csak csengettek.

-Szia Drágám! -szólt az ismerős hang- Már be sem engedsz? Hiszen annyi éjjen át voltam Veled, most pedig meg sem ismersz ?

-Ki vagy? -kérdeztem félve- Miért most jöttél ? Hiszen mindjárt hajnalodik.

-Tibi vagyok.. -kezdte- Ne haragudj a kései zavarásért, de muszáj beszélnünk..

-Nem. Nem beszélhetünk.. Menj el, kérlek.. Ne tépd fel a régi sebeket... Kérlek, menj..

-Biztosan ezt akarod?

-Igen..

-Hát legyen.. elmegyek..

-Rendben, szia..

-Szia.


Beszaladtam, magamra zártam az ajtót és sírtam.. Sírtam.. Nem értettem miért most.. Miért most kell felbukkannia? Miért nem jött előbb.. miért itt? Miért most?..

Úgy döntöttem lefekszem aludni.. hosszú nap van már mögöttem..

Másnap délután elindultunk az állomásra, hiszen este koncert és előtte mé össze kell szedni a bandát.

-Gyerekek, nézzetek csak jobbra -mondta Pisti- ismerős a srác, mi? :D

Ő volt az, aki tegnap megígérte nekünk, hogy mindent elmesél.. Körbeültük, s kérdeztük emlékszik-e még ránk.. Azt felelte, hogy miért ne emlékezne ránk, hiszen egy jó estéje volt velünk...

- Emlékszel még mit ígértél? -kérdezte tőle Oli- Tudod.. a történetet. :)

-Persze, bele is kezdek..

      5 éves voltam mikor édesanyámat elveszítettem.. Autóbalesetben halt meg.. Ahogy édesapám ezt megtudta intézetbe adott, Ő pedig öngyilkos lett.. Az intézetben kemény napokat éltem meg.. egy barátom sem volt.. és különc voltam már akkor is. Teltek a hetek, a hónapo és az évek, majd betöltöttem a 18-at és kijöttem az intézetből. Azóta a saját lábamon próbálok élni egy ócska kis szoba-konyhás albérletben.. Keresem azt az embert, aki miatt édesanyám életét veszette.. Keresem, hogy megbosszuljam  a tettét, azt, hogy egy egész család életét tönkretette.. Ennyi lenne hát a csavargó története..

Lélegzetvisszafojtva hallgattuk a történetét. Hiába volt szakadt a ruhája és kócos a haja csodáltuk, csodáltuk, hogy ennyi mindent kibírt, tűrt és mégis van ereje tovább küzdeni... Valamennyien Henire gondoltunk, akinek csak párszor kellett csalódni, mégis fel akarja adni.


Egy mondat törte meg villámként a csendet:

-Kitartok! -mondta Heni- Ő ennyit elviselt, akkor én nem adhatom fel.. Hiszen a legnagyobb szakadék alján van a trambulin.

-Nézzétek skacok, a vonat mindjárt indul!

-Hová mentek? -kérdezte az idegen.

-Pestre, hatalmas buli lesz a pecsába. Velünk tartasz? -Igen, gyere velünk, fizetjük a jegyedet!!

-Nyomás!  -válaszolta-

Ám koncert helyett beültünk az első szimpatikus kocsmába és átbeszéltük az éjszakát.. majd az első vonattal jöttünk haza.. mindenki ment a saját útjára, csak Ő, a vándor maradt velem. Kávéztunk és dohányoztunk.. majd továbbálltunk.. de megbeszéltük, hogy még összefutunk, ha eljön az idő....