~Ma már nem nehéz belátnunk azt, hogy az 1999 augusztus 11.-i napfogyatkozást követő három hónap leforgása alatt jóval több, azaz száz, ezer és tíz ezer ember halálát okozó természeti katasztrófa és úgyszintén tízes és százas nagyságrendű áldozatokat követelő vírusfertőzés okozta járvány, baleset (tűzvész, de főként elképesztően sok légi katasztrófa!), politikai merénylet és háború következtében előállt tömeges vérengzés pusztított világszerte, mint az utóbbi harminc év folyamán összesen. És azt sem nehéz belátnunk, hogy 2001 szeptember 11-ét követően mindebből az izgalmas élményből még több kijutott az emberiségnek. Annak ellenére, hogy ez a rendkívülien sok katasztrofális esemény mégsem okozott olyan nagy világméretű szerencsétlenséget, mint amilyet egyes misztikus proféták és Nostradamus - értelmező asztrológusok jósoltak 1999 augusztus tizenegyedikére, vagy más apokaliptikus dátumra, igen közömbösnek kellene lennünk ahhoz, hogy ne vegyük észre: ez a halmozódó és rendkívüli gyakorisággal ismétlődő szerencsétlen eseménysor mégiscsak jelez valamit, ami a tudományos magyarázatok határait feszegeti, hiszen több mint gyanús ez a rengeteg, időben és térben egybeeső véletlen!
Az ezredforduló időszakában előálló katasztrófa-konstellációk asztrogramjainak józan (mértékletes) előrejelzéseit "túlteljesítették" a szomorú események. És mégis: figyelemmel kisérve ezeket az eseményeket, valamint az események és a konstellációk közötti lényegi összefüggéséket, a felelősségtudattal rendelkező asztrológus csak azt mondhatja, hogy a jósolgató személyek világvégi eseményekről szóló próféciái nem fognak bekövetkezni Az apokalipszis kifejezés, amire a modern proféták annyit hivatkoznak az ezredfordulót kiérő jelenségekkel kapcsolatosan, nem világméretű tragédiát jelent, hanem olyan idő minőséget és olyan idő- helyzetet, amelyben az eredeti és a végső (metafizikai: fizika előtti és fizika fölötti) igazságok felszínre kerülnek és eredeti értékük és eredeti értelmük szerint értelmeződnek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a kizárólag kényelmi és élvezeti igényeket, illetve a gazdasági szempontokat szolgáló tudományos életszemlélet romlást és rombolást okozó vetületeiről lehull a lepel és az ember észreveszi, hogy ugyan olyan üres lelkileg tudománnyal, mint tudomány nélkül. Sőt: a tudomány által lehetővé tett természet-zavaró gazdasági és biológiai "jótetmények" káros (és végzetes!) hatásai sok esetben csak a harmadik- negyedik ember generációk tagjain észlelhetőek.
A világvége olyan értelemben következik be tehát, hogy az emberiség egy része teljesen le fog betegedni, mivel a korábban elindult gén-struktúrák zavarodásának a folyamata csak későn mutatható ki egyértelműen és nem állítható le azonnal. A természetes rend is csak több generáción keresztű fordulhat vissza. Ezért a tudomány segítségével elkövetett természet zaklatásnak a civilizált emberiség lassú számbeli sorvadása lesz az eredménye. A helyreállítás gyökeres szemlélet változtatást igényel. Az ezredvégi kereszt- konstellációk és a stelliumok minden józan asztrológus számára a természeti katasztrófák mellett, a "minden áron jót akaró", élvezői- fogyasztói pragmatizmusnak, illetve az antropológiai katasztrófát előidéző, materialista - tudományos életszemléletnek a két - három generáción belül bekövetkező "világvégét" vetítik előre.
Jó kis bejegyzés! :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
VálaszTörlés