2010. november 5., péntek

Szerencsecsillag.(L)


Amikor még kisebb voltam, olyan 4-5 éves, volt egy csillagom. Minden este kijártam és kívántam valamit a csillagtól, de sosem magamnak kívántam.. aztán idősebb lettem, 1-2 évvel ugyan, de már nem kívántam semmit a csillagtól.. nem jártam ki többet, mert azt mondták, hogy butaság kívánni, mert úgysem válik valóra.. csak az válik valóra, amiért küzdünk. Aztán most itt vagyok.. 15 évesen. és találtam régi rajzokat és mindegyiken szerepelt a csillag, még akkor is, amikor nem este volt. Ez a csillag nekem régen sokat jelentett. [: Bármit elmondhattam Neki, kértem is Tőle sokszor.. tudom, hogy nem teljesül ebből semmi, de mégis jól esik tudni, hogy a barátokon kívül van valami más, akinek beszélhetek a bajaimról. (: Lehet, hogy butaság, de én szeretem ezt a csillagot és nagyon sok emlékem fűződik Hozzá. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése